Dallam és harmónia: hasonlóságok és különbségek

A zenei művészet három kulcsfontosságú összetevőt foglal magában: a dallamvonalakat, a harmonikus kíséretet és a ritmikai szerkezetet. A vokális kompozícióknál egy másik elem is hozzáadódik hozzájuk – a lírai tartalom. A dallam és a harmónia a zenei hangmagasságok különböző kombinációi révén jön létre. A dallam és a harmónia szoros kölcsönhatása ellenére fontos, hogy ezeket a fogalmakat ne keverjük össze, mert mindegyik egyedi szerepet játszik egy-egy zeneműben.

Mi az a dallam?

A dallam zenei hangok sorozata, amely harmonikus egésszé egyesül. Sok zenemű különböző dallamok kombinációján alapul, amelyek kölcsönhatásba lépnek egymással. Egy rockzenekarban minden tag – legyen az énekes, gitáros, billentyűs vagy basszusgitáros – úgy járul hozzá az általános dallamhangzáshoz, hogy dallamokat játszik le hangszerén. Még az ütőhangszerek is, amelyek mögött a dobos ül, dallamfunkciót töltenek be.

Egy zenemű dallama két fő összetevőből áll:

Lépés

Ez a hangszer által generált tényleges akusztikus hullámokra vonatkozik. Ezek a hangfrekvenciák sorozatba vannak rendezve, amelyeket olyan nevek jelölnek, mint a C4 vagy D#5.

Időtartam

A dallam leírása kiterjed az egyes hangmagasságú összetevők hangzásának időtartamára is. Ezek az időintervallumok különböző időtartamokra vannak besorolva, beleértve az egész, fél és negyed hangokat, valamint tripletteket és másokat.

Mi a harmónia?

A harmónia a különböző zenei vonalak együttes hangzásából fakad, holisztikus audiovizuális képet alkotva. Vegyünk példának egy zenekart: egy fuvola egy hangmagasságot tud produkálni, egy hegedűs egy másikat, egy harsonás egy harmadikat. Hangzásuk külön-külön külön dallamsorokat hoz létre, de egyidejű előadásuk pillanatában megszületik a harmónia.

A harmonikus kombinációk gyakran akkordok sorozatát jelentik. Hagyományos zenekarunkban tegyük fel, hogy a fuvola a magas G hangot, a hegedűs a B hangot, a harsonás pedig az E hangot viszi be a kompozícióba. Ezek a hangok együtt egy e-moll akkordot alkotnak. Így bár minden zenész csak egy hangot produkál, együtt alkotják meg az e-moll akkord harmonikus hangzását.

Dallam és harmónia: mi a különbség?

Szoros együttműködésük ellenére a dallam és a harmónia egyértelmű különbségeket mutat. A nyugati zene hagyományai szerint a dallam és a harmónia egy közös 12 hanghalmazból fejlődik ki. A zenék túlnyomó többsége, a klasszikusoktól a modern slágerekig, bizonyos hangnemekben készül, ebből a tizenkét hangból mindössze hetet használnak fel.

Vegyük például a C-dúr kulcsot:

Tartalmazza a C, D, E, F, G, A és B hangokat.

Így a C-dúr hangnemben minden dallam kizárólag ezekből a hangokból áll.

A C-dúr hangnemben a harmónia a C-dúr hangjegyekből összeállított akkordok alapján jön létre. Például egy C-dúr harmónia tartalmazhat egy d-moll akkordot, mivel minden összetevője (DFA) a C-dúr skálán belül van. Ugyanakkor nincs helye benne a D-dúr akkordnak, mivel az DF#-A-ból áll, az F# pedig nem szerepel a C-dúr skála tartományában.

Összhang és disszonancia

A C-dúr kompozíciókban kizárólag C-dúr hangjegyeket használnak? A válasz negatívnak hangzik. A zenében gyakran vannak olyan elemek, amelyek túlmutatnak az alapskálán, és elvezetnek bennünket a konszonancia és a disszonancia fogalmaihoz, amelyek aktívan jelen vannak a modern zenében.

A mássalhangzó dallamok és harmóniák közvetlenül a skálák alapján épülnek fel, míg a disszonáns mozzanatokhoz olyan hangok tartoznak, amelyek túlmutatnak a fő tonalitáson.

Vegyük például a Ronettes „Be My Baby” című dalát.

Verse 16 ütemből áll, ahol az első fele teljesen mássalhangzó, a dal főskála (E-dúr) hangjaira épülő dallamokkal és harmóniákkal, három akkordból (E-dúr, f-moll, B-dúr) áll. ezt a mérleget. A következő ütemek azonban G# dúr, C# dúr és F#7 akkordokat mutatnak be, amelyek mindegyike olyan hangokat tartalmaz, amelyek nem tartoznak az E-dúr skálához.

Így a vers második fele mérsékelten disszonáns. A G# dúr, C# dúr és F#7 akkordok csak egy-egy hangot adnak az E-dúr skálán kívül, így a hallgató számára elviselhetővé teszi a disszonanciát.

Példa a kisebb disszonanciákra egy dalban az akkordok, amelyek bár kissé disszonánsak, olyan dallamokat tartalmaznak, amelyek megfelelnek az akkord hangjainak. Például egy G# dúr akkord tartalmaz egy B# hangot, amely nem tartozik az E-dúr skálához. A dal énekvonala ezt a B# hangot használja az akkorddal együtt, ezzel is hangsúlyozva és elmélyítve a disszonanciát.

TANÁCSOK ZENESZERZŐKNEK. A dallamalkotás során törekedjünk arra, hogy a főakkordok harmóniáját hangsúlyozzák, ez ugyanis fontosabb a darab összhangjának erősítésében.

Példák a dallamra a zenében

A dallamvonalak a zenében két fő formát ölthetnek: vokális előadásokat és hangszeres töredékeket. A következő példák a zenei művekben való megnyilvánulásukra:

Vezető ének

A zenei kompozíció középpontjában a fő dallamsor áll, amelyet a fő énekes ad elő. Ez lehet egy operaszoprán által előadott ária Mozart műveiből, vagy egy heavy metal szám hangos éneke egy rock énekes előadásában. Mindkét esetben hasonló a szerepük.

Háttér vokalisták

A háttérénekesek általában harmóniák hozzáadásával fokozzák a kompozíció dallamgazdagságát. Például, ha a fő énekes az A hangot játssza (egy F-dúr akkord harmadik elemeként), a háttérénekes hozzáadhat egy C hangot (ugyanannak az akkordnak az ötödik elemeként), ezt lágyabb intonációval teszi.

Így a háttérénekes nemcsak az F-dúr harmóniáját hangsúlyozza, hanem a dallamhoz is hozzájárul, vonalával elsősorban a vezető énekes szólamot hivatott kiegészíteni.

Instrumentális riffek

A hangszerek is dallamokat hoznak létre. Lehet, hogy Jimmy Page mesterien adja elő a „The Immigrant Song” nyitószekcióját Les Paul gitáron, vagy Glen Gould mesterien játszik egy Bach-előjátékot Steinway zongorán. A hangszeres dallamok ugyanolyan fontosak a zenében, mint az énekvonalak.

Szóló

Mi az a gitár- vagy szaxofonszóló, ha nem egy dallamsor? Amikor John Coltrane egy előre meghatározott hangsort játszik le a „Giant Steps” elején, dallamot hoz létre. És amikor hangok folyamát bontja ki kiterjedt szólója során, az is egy dallam. Fontos felismerni, hogy a dallamokat nem kell mindig szigorúan leírni. Az improvizáció folyamatában ugyanúgy felmerülhetnek.

Példák a harmóniára a zenében

A dallamokhoz hasonlóan a harmóniák is változatos formában jelennek meg a zenében. Ezek tartalmazzák:

Statikus akkordok

Amikor egy zongorista akkordokat tart a kvartok alapján, vagy ha egy gitáros egy vagy két ütemig fenntartja az akkord hangját, ezeket statikus akkordoknak nevezzük; változatlanok maradnak, nincs dallamsor a tetejére – legalábbis az említett zongorista vagy gitáros. Ez a megközelítés a harmónia egyik legalapvetőbb formája, amely minden zenei stílusban közös.

Dallamos vonalakkal tarkított akkordok

Nincs olyan törvény, amely kimondja, hogy a harmóniát és a dallamot szigorúan el kell választani egymástól, és nem lehet összefonni. Sok előadó, különösen az előadóművészet magas szintjén, képes zökkenőmentesen áttérni a harmóniából a dallamba és vissza, néha még ugyanazon a zenén belül is.

Jimi Hendrix remekül példázza ezen a területen. Figyeld meg, hogy könnyedén válthat az akkordok és az egyéni hangok között olyan daloknál, mint a „Castles Made of Sand” és a „Little Wing”. A zongora természetes többszólamú képességének köszönhetően melodikus és harmonikus elemek egyidejű megszólaltatására is kiválóan alkalmas.

Basszus vonalak

A basszusvonalakat gyakran az jellemzi, hogy egyszerre csak egy hangot játsszák le, azonban ezek az egyes hangok egész akkordokat is képviselhetnek. Például, amikor egy basszusgitár harmonizál a d-moll tartományban a megfelelő d-moll skálából hét hangot használva, és a basszusgitáros az F hangot játssza, a hallgató ezt automatikusan egy F-dúr akkordhoz társítja. Ennek az az oka, hogy az F-dúr akkord a d-moll skála eleme, szemben az f-moll akkorddal.

Kórusrészletek

A kórus egyedülálló előadók csoportja, akiket a hasonló hangszerek használata egyesít. Például egy énekkórus sokféle hangból áll, a magas szopránoktól a mély basszusokig, néhány előadóval, akiknek a hangja köztes hangmagasságon szólal meg.

Azáltal, hogy a zenei részeket a kórus különböző hangjai között osztják fel, a zeneszerzők összetett harmóniákat hozhatnak létre. A zeneszerző megadhatja Eb-t a basszusgitárokhoz, Db-t a tenorokhoz, Bb-t az altokhoz és Gb-t a szopránokhoz. Ezek a hangok együtt alkotnak egy Eb-moll akkordot, a dallam pedig a harmadik hangot (Gb) hordozza. Érdemes megjegyezni, hogy a kórus bármilyen hangszercsoportból összeállítható, legyen az vonós, szaxofon, gitár stb.

Ellenpont

Az akkord elemeinek nem kell egyidejűleg megszólalniuk a taktus ugyanazon részében. Sok zenei szerző önálló dallamvonalakat fejleszt ki, amelyek keresztezhetik egymást anélkül, hogy időben szükségszerűen egybeesnének. A hangok ezen interakciója olyan akkordokat hoz létre, amelyek nem egyetlen egységként jelennek meg, hanem a közönség intuitíve felismeri őket.

Ez az ellenpontozásnak nevezett módszer, amelyet legvilágosabban Johann Sebastian Bach fúgái mutatnak be, a zenei kreativitás egyik legösszetettebb és legkifinomultabb formája.