Akkordmenetek

Egy popdal írásának művészetének elsajátítása ijesztő feladatnak tűnhet, mintha csak a tapasztalt dalszerzők és producerek által ismert rejtély lenne. De, mint minden bonyolult recept, ha egyszer megérted a sláger lényeges összetevőit, sokkal könnyebb lesz felbontani a szerkezetét. Hagyja le a fejlett produkciós technikákat és a csillogó éneket, és látni fogja, hogy sok popdal hasonló szerkezetekre, dallami horgokra és akkordmenetekre épül.

Ebben az útmutatóban a popzenében gyakran előforduló legnépszerűbb akkordmenetekre fogunk összpontosítani. Ezek az akkordok azonnal felismerhetők, és ha egyszer rászoktál rajtuk, plusz egy kis kreativitást adsz hozzá, megalkothatod saját fülbemászó dallamaidat.

Azok számára, akik az akkordokkal kapcsolatban keresnek ihletet, a Native Instruments termékek előre beállított akkordminták széles választékát kínálják a kezdéshez. Például a MASCHINE akkordmódja egyszerű módot kínál érdekes harmonikus sorozatok felfedezésére. A Native Instruments számos eszköze használatra kész akkordokkal és riffekkel van felszerelve, amelyek megkönnyítik a közvetlen belemerülést. Akár gitár alapú progressziót, billentyűs harmóniát vagy vonós hangszerelést keres, megtalálja a megfelelő akkordokat és riffeket. motívumok, amelyek ötleteket adnak dalodhoz.

Hangpéldáinkban GYÚJTÁSKULCSOKAT használtunk, de könnyedén csatlakozhat saját hangszerei vagy a Max Tundra popzenei eszköztárában említett ingyenes zenekészítő eszközök segítségével.

Mik azok az akkordhaladások?

Az akkordmenet, vagy harmonikus szekvencia olyan akkordok sorozata, amely harmóniát teremt, és egy dallam alapjául szolgál. A nyugati zenében az akkordmenetek kulcsszerepet játszottak a klasszikus korszak óta, és napjainkig olyan népszerű műfajok nélkülözhetetlen elemei, mint a pop, a rock, a jazz és a blues. Ezekben a stílusokban az akkordmenetek segítenek meghatározni a darab karakterét és hangzását, támogatva a dallami és ritmikai elemeket.

A tonális zenében az akkordmenetek segítenek meghatározni egy darab kulcsát vagy hangszínét. Például az egyik gyakori progresszió, mint a IV-vi-IV, a klasszikus zeneelméletben tipikusan római számokkal van jegyezve, ami lehetővé teszi a zenészek számára, hogy az egyes akkordok funkcióit hangnemtől függetlenül felismerjék. A populáris zenében ezeket a folyamatokat gyakran csak akkordcímkék nevezik el. Például az E♭-dúr hangnemben ugyanazt a haladást E♭-dúr – B♭-dúr – C-moll – A♭-dúr hangnemben írjuk.

A rockban és a bluesban a zenészek gyakran használnak római számokat is az akkordmenetek jelölésére, megkönnyítve a dalok bármilyen hangnembe való átültetését. Például egy 12 ütemes blues-menetet általában az I, IV és V akkordok köré építenek, ami megkönnyíti a ritmusszekció vagy zenekar számára, hogy parancsra váltson a kívánt billentyűre. Ha a zenekarvezető ezt a haladást kéri a B♭-dúr hangnemben, akkor az akkordok: B♭ – B♭ – B♭ – B♭, E♭ – E♭ – B♭ – B♭, F – E♭ – B ♭ – B♭.

Az akkordmenetek összetettsége műfajonként és korszakonként változik. Sok pop- és rockdal a 20. század végén és a 21. század elején viszonylag egyszerű folyamatokra épül, míg a jazz, különösen a bebop, gyakran sokkal összetettebb feldolgozásokat tartalmaz, néha akár 32 ütemet is tartalmaz, ütemenként több akkordváltással. Ezzel szemben a funk inkább groove- és ritmusorientált, gyakran egyetlen akkord körül forog az egész darabon keresztül, a ritmust hangsúlyozva a harmónia helyett.

Mielőtt elkezdené: Ismerkedjen meg az akkord alapjaival

Mielőtt belemerülne az akkordfolyamatok létrehozásába, elengedhetetlen megérteni, mik azok az akkordok. Az akkord egy adott skála három vagy több hangjának kombinációja, amelyeket együtt játszanak a harmonikus hangzás érdekében. Az akkordokat gyökérhangjuk és típusuk alapján nevezik el, például dúr, mol vagy hetedik. Például egy C-dúr akkord a C, E és G hangokból áll. Amikor akkordfolyamatokról beszélünk, akkor különböző akkordok egymásutáni sorozatát értjük. Ezeket a haladásokat gyakran római számok jelölik, amelyek az akkordok közötti intervallumokat és azok egymáshoz való viszonyát jelzik. Ha felfrissítésre van szüksége a zeneelméleti alapismeretekben, bátran tekintse meg az akkord és harmónia alapjairól szóló útmutatónkat.

Ne aggódjon, ha mindez kissé technikainak hangzik – jól ismert popdalokra hivatkozunk, hogy segítsünk hallani ezeket az akkordokat működés közben. Javasoljuk továbbá a Hooktheory és a hozzá tartozó TheoryTab adatbázis használatát, ahol megtekintheti a népszerű dalok akkordvizuális képét, és egyszerre hallgathatja meg őket.

Mik azok a pop akkord-progressziók?

A pop akkordfolyamatok kulcsfontosságúak a slágerek létrehozásában, olyan kiegészítő elemeket, mint a szívhez szóló szövegek, emlékezetes dallamok és fülbemászó horgok. A popzenében az akkordmenetek jellemzően egyszerűek, könnyen felismerhetők és ismétlődőek, ami rendkívül emlékezetessé teszi a hallgatók számára.

Bár elméletileg szinte bármilyen sorrendben kombinálhatod az akkordokat, ez gyakran kísérleti hangzású zenéhez vezet. A popzene azonban széles közönség számára készült, így az ismerős és összefüggő akkordfolyamatok működnek a legjobban. Remek kiindulópont a kvint-kör, amely sima átmeneteket kínál az akkordok között. A körből kiszámítható előrehaladások használata kielégítővé teszi a zenei áramlást, mivel minden akkord természetesen az utolsóból következik.

A kör alapjain túl sok más módszer is létezik a hatásos akkordszekvenciák felépítésére. Látni fogja, hogy sok slágerben hasonló az akkordmenetek, de ez nem akadályozta meg az előadókat abban, hogy új dalokat írjanak új dallamokkal és modern produkcióval az ismerős akkordokhoz.

Az akkordhaladás elméletének alapjai

Akkordok egy zenei skála bármely hangjára építhetők. A héthangú diatonikus skála hét diatonikus akkord alapját képezi, ahol minden skálafok a saját akkordjának gyökerét adja. Például az E hangon alapuló akkord lehet dúr, moll vagy csökkentett, a kívánt hatástól függően. Az akkordmenetek nemcsak alaphármasokat foglalnak magukban, hanem összetettebb, négy vagy több hangot tartalmazó akkordokat is, mint például a hetedik akkordokat és a kiterjesztett akkordokat, ahol minden akkord funkciója a kontextustól függően változik a teljes hangsoron belül.

Diatonikus és kromatikus akkordok

Egy dúr skála harmonizálása általában három dúr akkordot eredményez az első, negyedik és ötödik skála fokozatai alapján. Ezeket az akkordokat toniknak (I), szubdominánsnak (IV) és dominánsnak (V) nevezik. Harmonizálni tudják a skála minden hangját, és gyakran használják a népzenében, a hagyományos zenében és a rockban, ahol szilárd alapot biztosítanak az egyszerű dallamokhoz. Klasszikus példa erre a The Troggs „Wild Thing” című dala, amely csak az I, IV és V akkordokat használja.

Ugyanez a dúr skála három moll akkordot is tartalmaz a második, harmadik és hatodik fokon – a szubdomináns (ii), mediáns (iii) és submediáns (vi). Ezek a moll akkordok ugyanúgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a dúr akkordok, és a relatív moll hangnem első (i), negyed (iv) és kvint (v) fokaként működhetnek. Például a C-dúr relatív mollja a-moll, ahol az a-mollban az i, iv és v akkordok a-moll, d-moll és e-moll. A moll akkordfolyamatoknál a domináns akkord harmadát gyakran felemelik egy dúr akkord (vagy akár egy domináns szeptimakkord) létrehozására.

A dúr skála hetedik foka kicsinyített akkordot (viiº) alkot, és vannak olyan akkordok is, amelyek kromatikus hangokat vagy a skálán kívüli hangokat tartalmaznak. Az egyik legegyszerűbb kromatikus változtatás a 4. fokozat (♯4) emelése, ami felerősítheti az ii akkordot, mint a V akkord másodlagos dominánsát. A kromatikus hangjegyeket időnként egy új hangnemre való modulációhoz használják, hogy később visszatérjenek az eredeti hanghoz, ami a zenei mozgás érzetét keltheti.

Népszerű fejlődés

Az akkord progressziója széles skálán változhat, de gyakran néhány mértékig tartanak. Bizonyos fokozatok szabványokká váltak, mint például a 12 ütemes blues progresszió, amely a blues meghatározó jellemzőjévé vált. A nyugati klasszikus lejegyzésben az akkordokat római számokkal számozzák, de vannak más típusú akkordjelölések is, mint például a figurás basszusgitár vagy az akkordtáblázat, amelyek gyakran lehetővé teszik, vagy akár ösztönzik is az improvizációt.

Közös akkordmenetek

Egyszerű akkordmenetek

A dúr és moll diatonikus skálákon alapuló egyszerű akkordmenetek sok népszerű akkord alapját képezik, nagyrészt a tökéletes kvinteknek köszönhetően, amelyek harmonikus hangzást produkálnak. Ezek a skálák különösen elterjedtek a nyugati klasszikus zenében, ahol a harmónia központi eleme. Érdekes módon az olyan zenei hagyományokban, mint az arab vagy az indiai zene, diatonikus skálákat is használnak, de a legtöbb esetben a zene egyetlen akkordon vagy tonalitáson belül marad, akkordváltás nélkül. Ez a megközelítés a ritmusközpontú stílusokban is látható, mint például a hard rock, a hip-hop, a funk, a disco és a jazz.

A legegyszerűbb akkordfolyamat csak két váltakozó akkordot tartalmazhat. Sok jól ismert dal két akkord ismétlésére épül ugyanabban a skálán belül. Például számos klasszikus dallam jön létre a tonika (I) és a domináns (V) váltakozásával, néha a dominánshoz egy hetedik hozzáadásával, hogy extra feszültséget adjon. Ez a technika a populáris zenében is gyakori: az „Achy Breaky Heart” például két akkordra támaszkodik. A The Isley Brothers „Shout” című dala I–vi akkordmenetet használ végig, egyszerű, de emlékezetes ritmust teremtve.

Három akkord haladások

A három akkordmenet gyakori, mert lehetővé teszi a dallam feloldását a skálán belül bármely hangon. Ezek a folyamatok gyakran négyakkordos szekvenciákként bontakoznak ki, bináris ritmust hozva létre, egy akkordot kétszer megismételve. Íme néhány népszerű példa:

• I-IV-V-V
• I-I-IV-V
• I-IV-I-V
• I – IV – V – IV

Néha az akkordokat úgy választják ki, hogy illeszkedjenek egy előre megírt dallamhoz, de ugyanilyen gyakran maga a dallam is előkerül a menetből.

Ezek a három akkord szerkezetek gyakran megtalálhatók az afrikai és amerikai populáris zenében. Ezek fokozhatók hetedik akkordok hozzáadásával, vagy az IV akkord relatív molljával való helyettesítésével, így I–ii–V-hez hasonló progresszió jön létre. A jazzben az ii akkordot általában az ii–V–I kadencia részeként használják, amely egy harmonikus vonalat kielégítően zár.

A három akkordmenetek számos afrikai és amerikai populáris zenei műfaj harmonikus alapját képezik, és a klasszikus zenében is megjelennek, például Beethoven „Pasztorális szimfóniájának” nyitó ütemei. Ha egy egyszerű szekvencia nem ragadja meg egy darab teljes harmonikus szerkezetét, könnyen bővíthető a változatosság kedvéért. Gyakran előfordul, hogy az I–IV–V–V szakaszú, a dominánsra feloldatlanul végződő kezdeti frázis után következhet egy olyan kifejezés, amely visszafejlődik a tonikra, és így kettős hosszúságú szerkezet jön létre:

• I-IV-V-V
• I – IV – V – I

Ez a fajta szekvencia váltakozhat más progressziókkal, egyszerű bináris vagy hármas formákhoz vezethet, mint például a népszerű 32 ütemes szerkezet, amelyet széles körben használnak a populáris zenében.

The Evolution of Blues Chord Progressions

A 12 ütemes blues-menet a sok variációval együtt három részes I–IV–V szerkezetre épül, amely számtalan klasszikus dal alapja lett. Ez a forma olyan ikonikus rock 'n' roll zenészeket ihletett meg, mint Chuck Berry és Little Richard. A legegyszerűbb változatban a 12 ütemes blues akkordmenet így néz ki:

• Én-én-én-én
• IV – IV – I – I
• V – IV – I – I

Idővel a blues sorozatok kromatikus elemeket kezdtek magukba foglalni, amint az a „Bird blues” sorozatban is látható. Steedman (1984) azt javasolta, hogy egy sor újraírási szabály a blues különféle jazz variációit generálja – a klasszikus formától a bonyolultabb átalakításokig, mint például a „ritmusváltások”. A legfontosabb módosítási technikák a következők:

• akkord helyettesítése domináns, szubdomináns vagy tritonus helyettesítőjével;
• kromatikus áthaladó akkordok hozzáadása;
• a jazz kadenciát ii–V–I.

A harmónia kifejező minőségének javítására gyakran alkalmaznak más változtatásokat is, mint például a kisebb vagy csökkentett akkordok hozzáadását.

Az 50-es évek fejlődése

Az I–IV–V progresszió kiterjesztésének egy másik népszerű módja egy akkord hozzáadása a hatodik skálafokozaton, és olyan szekvenciákat hoz létre, mint az I–vi–IV–V vagy I–vi–ii–V. Ez a szerkezet, amelyet gyakran „50-es évek progressziójának” vagy „doo-wop progressziónak” neveznek, a klasszikus zenében gyökerezik, és olyan slágerek alapjává vált, mint Rodgers és Hart „Blue Moon” (1934) és a „Heart and Soul”. Hoagy Carmichael (1938).

Ahogy a popzene fejlődött, ezt a folyamatot sok művész adaptálta, és különféle formákban alkalmazta. Például a The Beatles beépítette a „Happiness Is a Warm Gun” című dalának záró részébe, kiemelve a sokoldalúságát és vonzerejét a populáris zenében.

Circle Chord Progressions

Az ii akkord progresszióba foglalása egyedi hangzást ad, és a körfolyamatok alapját képezi. A kvint-körről elnevezett progressziók olyan sorozatra épülnek, ahol minden egymást követő akkord egy negyeddel feljebb lép. Példa erre a folyamatra a vi–ii–V–I, ahol minden akkord egynegyeddel emelkedik az előző akkordhoz képest. Ez a fajta harmonikus mozgás az egyik legerősebb és legszélesebb körben alkalmazott zenei folyamat. A körkörös folyamatok lerövidíthetők vagy hosszabb formákká terjeszthetők, amint az a toniktól mind a hét diatonikus akkordon áthaladó szekvenciákban látható:

• I–IV–viiº–iii–vi–ii–V–I

A klasszikus zeneszerzők gyakran használták ezeket a folyamatokat, finomságokat adtak hozzá, és az akkordokat variálták, hogy bonyolultabb harmóniákat hozzanak létre. Például, ha a dúr akkordokat mollokra cseréli, létrehozhat egy olyan progressziót, mint az I–VI–II–V, amely gazdagabb kromatikát és modulációt tesz lehetővé.

Ezeket a harmonikus struktúrákat amerikai népszerű zenészek adaptálták, új variációkat eredményezve, mint például a ragtime és a „stomp” progresszió. Az ilyen szekvenciák a korai jazz alapjaivá váltak, és elemeik különböző művekben jelennek meg, köztük George Gershwin I Got Rhythm című dalának híres „ritmusváltásaiban”.

Skálaharmonizáció

A körkörös akkordmenetekhez hasonlóan a skála hangsora mentén történő harmonizálás erős hallási hatást hoz létre. Az akkordok, amelyek a skálát felfelé vagy lefelé követik, lineáris mozgás érzetét keltik, és gyakran lépcsőzetes progressziónak nevezik, mivel a skála minden lépéséhez igazodnak, így maga a skála lesz a basszusvonal. A 17. században a leszálló basszusvonalak különösen népszerűvé váltak, ahogyan ez a földi basszusmintákban és Pachelbel „Kánonjában” látható, amely a harmonizációt illusztrálja egy csökkenő dúr skálán.

A legegyszerűbb formájában a csökkenő folyamat egy további akkordot, például a III-t vagy V-t bevezethet egy olyan szekvenciába, mint az I–vi–IV–V, elősegítve a hetedik skálafokozat harmonizálását, és olyan basszusvonalat alkotva, mint az I–VII–VI. … Egy bonyolultabb példát találhatunk Ravel G-dúr zongoraversenyének első tételének utolsó ütemeiben, ahol Ravel párhuzamos dúr akkordok sorozatát használta fel, hogy jellegzetes ereszkedő hatást keltsen.

Minor és modális akkordmenetek

Ugyanezek a harmonizációs technikák egyformán jól működnek a kisebb módoknál. A moll bluesban és a folk dallamokban például gyakran találunk egy vagy több moll akkordot tartalmazó folyamatokat. A csökkenő minor progresszió klasszikus példája az andalúz kadencia, az i–VII–VI–V, amely drámai és gazdag hangzásáról ismert.

A Mixolydian módra épülő dallamokban gyakori a lecsökkent hetedik skála. Itt jellemzően három nagy akkord jelenik meg az első, negyedik és hetedik fokon, mint például az I–♭VII–IV. C-dúrban, ha a tonika G-re tolódik, a C, F és G akkordok most az első, negyedik és hetedik fokon helyezkednek el, ami egy széles körben használt progressziót hoz létre, mint például az I–♭VII–IV–I vagy olyan variációkat, mint a II. –♭VII–IV.

Érdekes variáció az a progresszió, amely egy moll hangnemből a relatív dúrba lép át, ahogy az emelkedő pentaton skálákon látható. Ennek a stílusnak egy tipikus továbblépése az i–III–IV (vagy iv)–VI, amely fényes, felemelő hangzást kölcsönöz.

Tom Sutcliffe szerint az 1960-as években egyes popcsoportok modális progressziókkal kezdtek kísérletezni, mint alternatív megközelítést a blues dallamok harmonizálására, ami egy új harmonikus rendszerhez vezetett, amely befolyásolta a későbbi populáris zenét.

Ez az eltolódás részben a blues és a modális skálák hasonlóságából, részben a gitár barre akkordok és a párhuzamos dúr akkordok sajátosságaiból adódott a pentaton moll skálában. Az akkordformák könnyű mozgatása a gitár nyakában az ujjak pozíciójának megváltoztatása nélkül hozzájárult ezeknek a harmóniáknak a felemelkedéséhez, jelentős szerepet játszva a rockzene és alműfajainak fejlődésében.

5 legnépszerűbb akkordmenet a popzenében

Íme öt népszerű akkordfolyamat a popzenében, C-dúr vagy a-moll hangnemben. Természetesen ezek a folyamatok bármely kulcsra átültethetők, hogy segítsenek kialakítani az egyedi dalírási stílust.

I – V – vi – IV: C-dúr, G-dúr, a-moll, F-dúr

Ez a sorozat az összes négyakkordos popsorozat őse, és számtalan slágerben használták, a „Torn”-tól a „Wrecking Ball”-ig. A gyakori használat ellenére továbbra is hatékony. Érdekes módon moll formájában (A-moll, F-dúr, C-dúr, G-dúr) tükrözőbb hangulatot teremt, tökéletes olyan balladákhoz, mint Justin Bieber „Ghost” vagy Kelly Clarkson „Stronger”. Inspirációért próbálkozzon az akkordrenddel, vagy növelje a feszültséget további hangjegyek hozzáadásával.

I – vi – IV – V: C-dúr, A-moll, F-dúr, G-dúr

Ez a Doo-wop Changes vagy az 50-es évek progressziójaként ismert szekvencia sokak számára ismerős a „Heart and Soul” klasszikus dallamából. A rendőrségtől Meghan Trainorig retro slágerekben és dalokban használják, így ideális a nosztalgikus hangulat megteremtéséhez. Ha melankolikusabb hangot szeretne adni, próbálja meg az F-dúrt d-mollra cserélni a nagyobb mélység érdekében.

I – V – IV – V: C-dúr, G-dúr, F-dúr, G-dúr

Az a-moll akkord elhagyásával egyszerűbb, sokoldalúbb folyamatot kapunk. Ez a három akkord egyensúlyt teremt a feszültség és az elengedés között, így sok művész emlékezetes gitárriffeket alkothat. Ilyenek például az olyan slágerek, mint az „All The Small Things” és az „American Idiot”.

I – ♭VII – IV – I: C-dúr, B♭-dúr, F-dúr, C-dúr

Ez egy nagyszerű továbblépés a mixolydian hangulat megteremtéséhez, az alacsonyabb hetedik (B♭) beépítésével bluesos hangulatot ad a dallamnak. Ez a mód jól működik az erős refrénnel és érdekes dallammozgással rendelkező popdaloknál.

i – ♭VII – ♭VI – ♭VII: A-moll, G-dúr, F-dúr, G-dúr

Ez a kisebb fejlődés, amely olyan dalokból ismerhető fel, mint a „Rolling in the Deep” és a „Somebody That I Used to Know”, a második és negyedik akkord ismétlődése miatt ciklikus hangulatú. A menet is változtatható, például az utolsó akkordot E-dúrra (V) cserélve, mint Christina Aguilera „Genie In A Bottle” című művében.

Kezdje el létrehozni saját popakkordprogresszióit

Most, hogy megtanultad, hogyan építik fel a profik akkordszekvenciáikat, készen állsz a saját popprogresszió megalkotására. Zenészként természetes füle van arra, hogy mi működik és mi nem, ezért ne habozzon kísérletezni a különböző akkordtípusokkal és -struktúrákkal, amíg a folyamat megfelelőnek nem tűnik.

Ne aggódjon, ha úgy kezdi, hogy népszerű dalokból kölcsönöz továbblépéseket, vagy ha ötletei túl egyszerűnek tűnnek. Ne feledje, Sam Smith „Unholy” című slágere mindössze két fő akkord körül forog, mégis hatalmas sikert aratott. Ha a produkciós készségei és a zenei ötletei szilárdak, a kiválasztott akkordok az utolsó, amit a hallgatók észrevesznek.